Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 Köszöntelek, kedves Látogató!

387651_1773432632489_1739516234_882730_2094268323_n.jpg

Tóth Béla vagyok, 64 éves. Budapest belvárosában élek, annak is az egyik legszebb részén. 42 évet dolgoztam az építőiparban, gépészettel foglalkoztam. 2008-ban mentem nyugdíjba, azóta jóval több a szabadidőm. Igyekszem hasznosan, értelmesen eltölteni. A korábbi hobbijaimhoz (kirándulás, fotózás, olvasás) a nyugdíjas éveimben két újabb is felsorakozott: az interneten és a képzőművészetben való barangolás. 

 

 

Ezt a honlapot azért hoztam létre, hogy megoszthassam másokkal is azt az élményt, amit a szép festményekkel való találkozás okoz nekem napmintnap. A blogomban festők életéről, munkásságáról írok, a legszebb képeikkel illusztrálva. Ha Téged is érdekel a képzőművészet, szeretettel várlak egy kis nézelődésre!

 

Mi a művészet? "Azt hiszem, hogy a legtisztább öröm a munka, az alkotó munka. És az önmagáért beszél, az alá már nem szükséges aláírást tenni, vagy legfeljebb annyit, hogy az ember."

 

Kép Következzenek örök barátaink, akik nyomot hagytak a 20. században, és századokon át, benned, bennem, mindannyiunkban. Alkotóknál komplex módon - az irodalom, a festészet, a szobrászat és az építészet nagy mestereit mutatnám be. Magyar és külföldi géniuszokat próbálok megismertetni az idelátogatóval, alkotásaikon kívül életrajzi adatokkal és fotókkal is szemléltetve. Természetesen a válogatás nem lehet teljes, bár remélem egyre bővül majd, némileg szubjektív is, hiszen kedvenceimet ki nem hagytam volna!:)

Kedvenc képeim.......

 

A festő Edvard Munch
Skrik („A sikoly) – az áttörést hozó expresszionista mű

Ivan Ajvazovszkij: A kilencedik hullám

 



 

 

 

 

 

Pablo Picasso

 

Kép   

Guernica   

 

 

 Picassónak e mestermûve az 1937. évi párizsi világkiállításon a Spanyol Köztársaság pavilonjának homlokzatán a polgárháború dokumentumaként tiltakozott a német fasiszták embertelen pusztítása ellen. A drámai erejû vízió szimbólumairól Picasso nyilatkozta: "A bika nem a fasizmus, hanem a brutalitás és sötétség ... a ló képviseli a népet ..."

 

 

Kép  

Leonardo da Vinci

 Az utolsó vacsora (1498)

 

 

 Leonardo da Vinci falfestménye többszörös háromszög-kompozícióba rendezi a jelenetet. Júdást nem ruházza fel attribútummal, s alakját beteszi a többi apostol közé, így nem tudni, melyik alak is tulajdonképpen.

 

 

Kép

 

              
Leonardo da Vinci:

 1503-ban Firenzében kezdte festeni a Mona Lisát

 

 

 

 

 

 

 

KEVÉS EMBER VAN A FÖLDÖN AKI NE ISMERNÉ-EZT A MŰVET.

 

 

Kép  


  Jan Vermeer van Delft - "Észak Mona Lisájának" festője 

 

 

 

 

 

 

 

Munkácsytól két ritka festmény….

 

 Kép

 

 

 

Munkácsy: A virágok áldozata

 

 

 

 

 Kép

 

 

Munkácsy: Poros út

 

 

Egy kocsi halad lassan az úton, felkavarja a port, amelyet a napsugarak rózsaszínűre festenek. Ez a vászon egy fénnyel elárasztott rózsaszín vízió, pillanatkép, amelyik már-már a plein-air festéshez közelít.

 

 

Kép

 

 

 

 

 

 

Sárgatulipánok...............

Ezt a festményt egy ifjú festő növendék készitette A neve: B Renáta

..........és bemutatnék  egy pár képét.

 

 

 Kép  

 

 

 

Napóleon a  Hóditó............         

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép            

 

 

 

 Naplemente(2010, vászon, akrill)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép   

 

 

 

 

GAUGIN:  Sziklás tengerpart    

 

 

 

 

 

Kép  

Michelangelo Buonarroti: Ádám teremtése

 

 

 

 

 

Kép    

Ilja Jefimovics Repin

      Hajóvontatók a Volgán 

 

 

 

Kép     

 

Armand Guillaumin

      Bárkák Bercyben

 

 

 

 

 

Kép  

 

Egger-Lienz

  

 

Szent éj.......

 

 

 

 

 

Kép     

 

SCHEIBER Hugó

 Munkanélküliek - Padon                                                                                                                   

 

 

 Kép

 

 

 

    Jacques Louis David:Marat halála       

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép     

 

 Saint-Lazare pályaudvar

     A vonat füstje Monet megfogalmazásában a múló pillanat szimbólumává válik...........     

 

    

 

 

Claude Monet

 

Kép 

 

 

  A vizililiomok is számtalan színben, formában jelennek meg képein.          

 

 

 

 

 

 

 

 

 Kép

 

 

Vincent van Gogh: Imádott fákat festeni, és én imádom a fákról festett képeit. Különösen a kopár, lombtalan fáit...

 

 

 

 

 

Kép   

 

 

 .:. Új festmény a Louvre mennyezetén .:. 

   A párizsi Louvre múzeum egyik kiállítócsarnoka új festménnyel várja az érdeklődőket, a képet azonban nem a falakon, hanem a mennyezeten kell keresni: Cy Twombly, az absztrakt stílusban alkotó amerikai festő mélykékre színezte a plafont, lebegő korongokkal és az ókor híres görög szobrászainak nevével díszítve a kiállítócsarnok mennyezetét.

 

 

 

 

 

     Kép            

                                                                                    

   

 

 Képek a Jézus Az utolsó vacsora ciklus (1986).     Andy Warhol 

 

 

 

      Kép       

                               

                           

Farkas István Budapest, 1887 - 1944, Auschwitz

   Régi kép, 1941 

 

 


                         

Kép  

 

 

 

 Kernstok Károly (1873 - 1940): Csónak a folyón, 1920


                        

 

                 

 

 

 

                     Kép       

 

 

 

 

 

A preraffaeliták: John Everett Millais (1829-1896): A vak lány..........

 

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 

A preraffaeliták: William Holman Hunt: :Rossz pásztor 1851

 

 

 

Kép

 

 

 

 

 

Bortnyik Sándor: Lámpagyújtó, 1921

 

 

 

 

 

 

 

Kép

 

 

 Néhány monumentális alkotás a Wiertz Múzeumban

 

 

 

 

 

 

Kép Mészöly Munkás Béla (Budapest, 1889 - Auschwitz, 1942)

 

 Tabán télen

 

 

 

 

 

 

 

Kép 

 

 

 

Wittmann Zsigmond: Három breton nő......

 

 

 

 

 

 

Kép 

 

 

Bán Kiss Edit: Angyal.........

 

 

 

 

 

Kép

 

 

Nádler Róbert:Szent Cecília-oltárkép.

Szent István Bazilika

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép 

 

 SzabóVladimir :Parasztasszonyok a kútnál

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép 

GÓGUCZ NÓRA :Délután Párizsban……..

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép  

 

 

Nagy Tibor Sándor :Vaddisznó-lesen.......

 

(Amúgy a kedvenc festményem)

 

 

 

 

Kép

 

 

 

Patricia Kovácsné Kovács :Velence......

 

 

 

 

 

 

Kép 

 

 

 

Papp Edit:Kalózhajó a viharban

 

 

 

 

 

Kép 

 

 

Csizmár István: Nyáridő

 

 

 

 

 

 

Kép 

 

Korognai János: Budapesti éj.....

 

 

 

 

 

Kép 

 

 

Ősz P. Zoltán:Hazafelé……………

 

 

 

 

 

 

 

Kép

 

 

Tarcsay Béla: Az ősz szinei……….

 

 

 

 

 

 

 

Kép

 

 Boromisza Tibor: Őszi reggel az országúton
Boromisza Tibor vegyes technikával készült festménye 1939-ből.

 

 

 

 

Kép 

 

 

 

Győri  István: Fa ablakkal....

 

 

 

 

 

 Kép                      

                             

 

 

 

Papp Edit: Van remény........

 

 

 

 

 

Kép 

 

 

Kokas Ignác : - Sukorói táj...

 

 

 

 

Kép 

 

 

Kalló László: Öreg fák…….

 

 

 

 

 

Kép

 

 Papp Edit:Az ősz

szinei.......

 

 

 

 

 Kép                        

 

 

 

Zsidákovics Mihály: Árnyas...........

 

 

 

Az egyik legszebb festménye………….

 

 

 

 

Kép

 

Papp Edit: Éjjeli őrjárat………

 

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 

Sebestyén András:Veszélyes  vizeken............

 

 

 Kép

 

 

 

Gogucz Nora festménye:Az éjszaka színei....

 

 

 

 

 

Az egyik legszebb festménye, ami engem megfogott .Érdekes:a háttérben ott áll a lámpaoszlop,    és sejtelmesen megvilágítja a fát és ez váltja ki ezt a csodálatos szín világot...........

 

 

198163_185487971494775_100001007200816_424746_6392044_n.jpg

 

 

 

 

Papp Edit: Hazafelé…………

 

 

 

 

 

 Itt megállnék egy pillanatra, - van mit nézni! Azt hiszem, minden nagyon tetszik rajta. Csak  gratulálni tudok Editnek,hogy ilyen remekművet  alkotott,de ez vonatkozik  az összes „vizes” festményeire is.